Miért tapsolnak vissza egyeseket a nyelvvizsgára?
Sokszor lehet hallani, hogy némelyeknek háromszor, négyszer, sőt, akár többször is neki kell futniuk a nyelvvizsgának, míg egyszer eljutnak odáig, hogy az éppen sikeres lett, megütötték a 60%-os határt, végre maguk mögött hagyhatják ezt a dolgot. Ezek a beszámolók szinte mindig kiegészülnek a sikertelenség tényén kívül más információkkal is. Melyek ezek közül a leggyakoribbak?
Pl.: „A vizsgáztatók túl szigorúak, sok olyan dolgot kérdeztek, amire még magyarul sem biztos, hogy tudnék válaszolni.” „Kifejezetten összezavartak a vizsgáztatók, össze-vissza kérdezgettek, nem értettem, hogy mit akarnak, melyik kérdésére válaszoljak.” „Szerintem olyan kifejezéseket használtak, amik meghaladják a középfokú szintet.” „ Az egész a pénzről szól, meg kell, hogy buktassanak néhány embert, hogy bevételük legyen.” „Az írásbeli vizsga feladatai úgy voltak összeválogatva, hogy ne lehessen befejezni az adott időn belül.” „Egyszerűen borzasztóan javítanak, értettem a szöveget, mégsem fogadták el a fordításomat.” „Most mit akarnak, milyen levelet írjak, amikor két ilyen lehetetlen témát adtak fel?” A legdurvább: „Már nyolcadszor vagyok itt, miért nem mondják meg, hogy mennyibe kerül, hogy átmenjek?”
Folytathatnánk még tovább is, de nagyon sok vizsgázót kellene idéznünk, mire egyszer eljutnánk odáig, hogy valaki őszintén kijelentse: Nem voltam eléggé felkészülve. Mégis, hogy lehet ez? Hol a hiba?
Sok esetben még akkor is előfordul sikertelenség, ha olyan képzésen vett részt a nyelvvizsgázó, amely legalább a maga részéről igyekezett biztosítani a kellő felkészülési szintet. Elég elterjedt a köztudatban, hogy az eszperantó nyelv „könnyű”, „gyorsan meg lehet tanulni”. Valóban, sokkal rövidebb idő alatt meg lehet tanulni, mint a nemzeti nyelveket, de a „gyorsan meg lehet tanulni” nem azt jelenti, hogy a tananyag magától a fejébe száll az érdeklődőnek! Járatosnak kell lenni a nyelvtanában, elég sok szót, kifejezést kell ismerni, és ha megnézzük a Közös Európai Referenciakeret kompetencia szintjeit, láthatjuk, hogy középfokon (B2), már elég komolyak az elvárások. Legnagyobb igyekezetünk ellenére is közbejöhet egy tanfolyam ideje alatt, hogy nem tudunk mindvégig kitartóan készülni valamely munkahelyi-, családi-, vagy bármilyen okból.
Ebben az esetben érdemesebb meghosszabbítani a tanulást, még ha ez plusz idő és pénz is. Szinte biztos, hogy egy következő vizsgaidőpontra képesek leszünk elérni a megfelelő szintet, ha jó alapokat kaptunk, és korszerű tananyagból, lépésenként előre haladva, a leendő vizsga követelményeire koncentrálva tanultunk.
Van azonban egy egyre inkább erősödő tendencia, amely vizsgaidőszakról vizsgaidőszakra növeli a sikertelen tanulók számát. A képzők, meglovagolva a köztudatban elterjedt „könnyű” és „gyors” szavakat, igyekeznek kiszolgálni a tanulók azon igényeit, miszerint ez a nyelvtanulás legalább legyen olcsó, és lehetőség szerint ne kelljen rászánni túl sok időt. Így néhány hét alatt, vagy pár hétvégén lezajló tanfolyamok elvégzése után ígérik a sikeres nyelvvizsgát. A tandíj természetesen igazodik a rövid időtartamhoz, így duplán húzzák el a mézesmadzagot a leendő hallgatóik orra előtt. Valljuk be, egyébként is szeretjük az olcsó, könnyű megoldásokat, és kapva-kapunk az alkalmon, ha valami „kötelezőt” sokkal egyszerűbben tudhatunk le, mint hittük volna, vagy mint mások.
Elismerem, hogy vannak „csúcsszuper” módszerek, amelyekkel lehet nyelvet tanulni, de andragógusként elmondhatom, hogy nagyon jól ismerem a felnőttek tanulási igényeit, tudom, hogy szeretnének megfelelni a saját elvárásaiknak, és azt is tudom, hogy aki felnőttként rászánta magát arra, hogy diplomát szerezzen, annak ez nemcsak egy passzió, egy hobbi, vagy egy kiteljesedési folyamat, hanem a legtöbb esetben egzisztenciális kérdés is.
Épp ezért elfogadhatatlannak tartom, hogy bárki félvállról vegye a tanulók felkészítését, játsszon a pénzükkel, a szabadidejükkel, az érzelmeikkel. Tisztességtelen olyan képzést ajánlani, amelynek elvégzésével még az esélye sincs meg annak, hogy a résztvevő megfelelő szintet érjen el, tisztességtelen egy nyelvvizsga-felkészítést előre legyártott sablonokra szűkíteni, vagy ami még inkább tisztességtelen a többi vizsgázóval szemben is, korábbi vizsgafeladatok gyűjteményét fénymásolt puska formájában a vizsgázó kezébe adni szabad felhasználásra. Persze, hogy mi tisztességes, és mi nem, erről regényeket lehetne írni …. Mit tehetünk mégis? El kell gondolkodnunk azon, hogy miért van ekkora különbség óraszámban, árban egyes képzők között. Előre tájékozódnunk kell a képzőről, vajon milyen a megítélésük, hányan ajánlanák a képzésüket, milyen eredményekkel végeznek az ottani hallgatók. És nem utolsó sorban érdemes előre tájékozódnunk afelől is, hogy milyen követelményi rendszernek kell majd megfelelnünk a vizsgán. Így talán nem esünk abba a hibába, hogy magabiztosan elmegyünk megbukni egy tanfolyam elvégzése után, és hiszékenységünk beismerése helyett a vizsgáztatókat, a javítókat hibáztatnánk, elhárítva ezzel magunkról a felelősséget.
Az eszperantó nyelv tanulható, és bár rá kell szánni néhány hónapot, sokaknak nyújtott már kellemes élményt a tanulása és segítette őket egy lépéssel közelebb az álmaik megvalósításához.